Bevett szokásom, hogy blogbejegyzéseimet tematikus blogokba rendezem, mert az írásaim gondolatisága egymásra épül. Így könnyebb az írásaim történeti áttekintése, és a logikájuk is jobban követhető. És nem utolsó sorban könnyebb hivatkozni az előzményekre is. Jelen esetben is ez a helyzet.
A láthatatlan pénzvilág című blogom is azért született, hogy abban levezessem, a pénzvilág hogyan hozza létre a saját fasiszta rendszerét, amit liberálfasizmusnak csak azért nevezhetünk, mert a liberalizmus a kamuflázs, a fedőeszme szerepét tölti be a neoliberális/neokonzervatív pénzügyi, gazdasági és politikai elit számára. Szó sincs itt semmiféle liberalizmusról, így a liberális érv is tökéletesen irreleváns, hogy a liberalizmus és a fasizmus egymást eleve kizárja. Az, ami nincs, nem zárhat ki semmit, itt pedig szó sincs sem humanizmusról, sem szabadságeszméről. A New World Order az egyetlen eszme, ami itt ténylegesen fölmerül, vagyis a szabadkőműves álom, hogy a világot egyetlen világkormány uralhatja.
Jonah Goldberg
A liberálfasizmus fogalma szellemi atyjának Jonah Goldberg tekinthető, írásommal azonban nem neki kívánok tisztelegni, mert nem az ő liberálfasizmusról alkotott nézeteit követem, hanem saját elméletem van erről. Jómagam a neoliberalizmus totális diktatúráját nevezem liberálfasizmusnak. Nem fogadom el ugyanis Jonah Goldberg állítását, hogy a fasizmus alapvetően progresszív ideológia volna, és mint olyan, baloldali (left-wing). Goldberg gondolataival is ugyanaz a baj, mint az amerikai gondolkodók sokaságával, hogy a világnézete meglehetősen sekélyes műveltségen alapul, ezért hajlamos arra, hogy ne ismerje fel a mélyebben rejlő összefüggéseket a társadalmi mozgások mögött. Goldberg sem képes felismerni egy olyan alapvető tényt, hogy a nagytőke juttatta hatalomra Hitlert is annak idején Németországban. Márpedig hogy volna progresszív a nagytőke hatalmát támogatni? Vélhetően Goldberg a nagytőke hatalmát eleve természetes dolognak tartja. Én nem. Ez a forrása Goldberg politikai (és általában véve világnézeti) vakságának.
Jonah Goldberg
Valójában arról van szó, hogy bármiféle ideológia képes reakcióssá válni, amely fölött eljárt az idő, ahogy a liberalizmus felett is. Sőt, a kommunista eszme sem kivétel ez alól. Abban a pillanatban, amikor a liberalizmus már reakciós törekvésnek minősíthető, mert már csak a hatalom megtartására törekszik, akkor már csak a saját konzervativizmusát takargatja (leplezi) a humanizmusra való hivatkozással. (A kommunista rendszerek hibáit és bűneit is képesek voltak a hatalmat gyakorló bolsevikok ideológiai alapon elkendőzni. Ezt csak zárójelben jegyzem meg.) Ennek megfelelően a mai kor neoliberalizmusa sem azonos a hajdanán oly haladó szabadságeszmével, és a felvilágosodás korának humanizmusával, hanem gyakorlatilag a neokonzervativizmussal azonos végkicsengésű irányzattá vált. De lesz ez mg rosszabb is, mert ennek a negatív irányú fejlődésnek a végeredmény lesz a liberálfasizmus.
Jonah Goldberg nézeteivel szemben a kritikámat azzal zárom, hogy Jonah Goldberg láthatóan szeretett volna elég nagyot mondani ahhoz, hogy könyve bestseller legyen. Inkább ilyesmi motiválta, mint a társadalmi igazságosság vagy a progresszió keresése. Nem ritka az ilyen karrier-motívum az Egyesült Államokban. Lehetséges, hogy az amerikaiak politikai ficamában a fasizmus az a „left-wing”. Számomra nem volna meglepő ez sem, hiszen általában náluk a „baloldal” az neoliberális, a „jobboldal” pedig a neokonzervatív. Az előbb a demokrata párti, az utóbbi pedig a republikánus. Azaz miért ne sorolhatnák a fasisztákat ehhez az „amerikás baloldalhoz”? A hiba lehet egyszerűen a baloldaliság amerikai mércéjében is.
De ha így van, akkor az USA politikai rendszere maga ismeri el, hogy a neoliberalizmus kvázi egyenlő a fasizmussal.
A mai kor rejtőzködő liberálfasizmusáról
Én azonban mást állítok. Sem a fasizmus, sem a neoliberalizmus nem baloldaliság, ez egyenesen kizárt. A liberálfasizmus nem más, mint a neoliberalizmus/neokonzervativizmus egy sajátos megjelenési formája a politikában. A „világ csendőre” szerepét betöltő Egyesült Államok pedig egyebet sem tesz, mint ezt a neoliberális/neokonzervatív követelményrendszert juttatja érvényre nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a vele szövetséges országokban mindenütt. S lévén, hogy globális kapitalizmusról és egypólusú világrendről beszélhetünk, ez ma már az egész világot jelenti. A globális kapitalizmusnál hatékonyabb kizsákmányoló rendszer pedig nem létezik. Erre tekintettel a Föld népességének elnyomorodása sem volt soha ilyen mértékű.
Tény, hogy az Egyesült Államok a „világ csendőre” szerepét alakítja. Ezt a szerepét egyelőre elég jól leplezi – például a terrorizmus elleni harc álcájával. S amíg az átlag amerikai polgárnak ebből a globális hatalomra való törekvésből (például a petrol-dollár rendszeréből) előnye származik, addig bőszkén tekint a hazájára, hiszen a jólétének ez az alapja. Elég, ha csak Bruce Springsteen „Born in the U.S.A.” című dalára gondolunk, vagy arra, hogy az amerikai polgár képes akár csillagos-sávos alsógatyát is magára ölteni nagy nemzeti büszkeségében, és közben nem vesz róla tudomást, hogy az Egyesült Államok saját maga által létrehozott és támogatott csatlós államai milyen népirtásokat hajtottak végre szerte a világban, Chilétől kezdve Indonéziáig bezárólag. Ez persze – szerinte – nem az Egyesült Államok bűnei voltak, hanem a csatlós rezsimeké. Milyen jó is, hogy mindent másokra lehet kenni!
De majd ha az amerikai átlagpolgár is megérzi, hogy ez a rendőrállami rendszer éppúgy ellene is irányul, vagy netán a jóléte sínyli meg, akkor majd alább hagy a nemzeti büszkeségé, és tűzbe dobja a csillagos-sávos alsógatyáját is. Amikor ez a pillanat eljön, akkor az amerikai átlagpolgár is meg fogja érteni, hogy ez egy liberálfasiszta rendszer, amelynek a céljai nem őt, hanem a nagytőke gátlástalan profitérdekét szolgálják. Ez a pillanat pedig el fog jönni, hiszen a jövedelmi olló nyílik az Egyesült Államokban is, de a Piketty által kutatott vagyoni különbségek is nőnek a szegények és a gazdagok között. Ennek pedig előbb-utóbb törvényszerűen el kell jutnia az amerikai átlagember tudatába is – feltéve, ha van elég értelmes hozzá, hogy csillagos-sávos alsógatyában mindezt megértse.
Egyenlőre ebből a felismerésből és öntudatra ébredésből semmi sem igaz. Az európai neoliberálisok is sikeresen etetik meg a maszlagot az átlagemberrel, hogy a dolgozóknak, sőt a munka világából kirekesztett prekariátusnak is érdeke fűződik önnön kizsákmányolásához, mert állítólag abból lesznek az új munkahelyek. Arról nem szól a fáma, hogy a tőke miért dezertál a Távol-Keletre munkanélküliséget hagyva maga után, és a profit miért köt ki ilyen-olyan adóparadicsomokban. Hála istennek egyre többen vannak azért, akik ezeket az ellentmondásokat már észreveszik.
A liberálfasizmus még rejtőzködik, de már nem sokáig képes a látszatot fenntartani. Néhány éve még nálunk sem lehetett volna kimondani, hogy Magyarországon nem létezik politikai baloldal, mert a baloldali pozíciókat az Egyesült Államok által irányított csatlós politikusok – idegenszívű hazaárulók – bitorolják. Azt meg pláne nem lehetett volna kimondani, hogy ez nemcsak magyar sajátság, hanem egész Európára kiterjeszthetően igaz. Alapos okkal feltételezhető, hogy néhány éven belül a liberálfasizmusról beszélni is legális téma lesz a közbeszédben. Ma még nem az… Ehhez persze az kell, hogy a sok elvakult labanc-mentalitású nyugatimádó belássa tévedését. Vagy ha nem, legalább burkolódzón mély hallgatásba! Egyébként ez a mély hallgatás érződik már most is a levegőben, ahogy a „demokratikus” ellenzék ignorálja a társadalmi párbeszédet. Mi ez, ha nem kitérés a mindenkit érdeklő kérdések megvitatása elől?
A liberálfasizmus maga az ordas eszme
Az elmondottakból látszik, hogy az előző írásaimban nem véletlenül hivatkoztam a liberális kamuflázsra, és nem véletlenül utaltam Bokros Lajos véleményével kapcsolatban sem arra, hogy a neoliberalizmus magyarországi csatlósainak – de éppúgy at Egyesült Államok neoliberális politikusainak is – szükségük van az antiszemitizmus éberen tartására. A fasiszta veszély (és az ordas eszmék) emlegetéséhez szükség van ugyanis a fasiszta veszély érzetének fenntartására. De jelenlegi posztom alapján látszik csak igazán, hogy mennyire fals az ordas eszmékre hivatkozni, hiszen maga a liberálfasizmus az ordas eszme.
Bokros Lajos szájából is nagyon hamisan hangzik az ordas eszmék emlegetése. Úgy tűnik, nemcsak Jonah Goldberg, Bokros Lajos sem tanulta meg a történelmet, és nem tudja, hogy a fasizmust és a nácizmust is a nagytőke hozta létre.
Azt már látjuk, hogy az önmagát liberálisnak nevező politika hívta életre a szélsőjobboldalt Magyarországon, és a balliberális ámokfutás ágyazott meg a Fidesz kétharmados hatalomra jutásához. Látjuk azt is, hogy az impotens, humanizmusnak álcázott, de valójában embertelen neoliberális bevándorláspolitika tehető felelőssé Európa-szerte a jobbratolódásért, és esetlegesen a szélsőjobb hatalomra jutásáért is. Mert borítékolható, hogy Európa-szerte ez fog történni, ahogy történt Ausztriában is.
Előző cikkemben azt is megfogalmaztam, hogy mindebben akár a tudatos tervezés is feltételezhető. Persze nem a hazai „demokratikus” ellenzék, hanem az Egyesült Államok részéről. A magyarországi „demokratikus” ellenzéknek mindenképpen a balek, illetve a looser szerepe jutott.
Európa destabilizálása
A szélsőjobbra tolódás akár spontán következménye az impotens neoliberális bevándorláspolitikának, akár tudatos tervezés eredménye, az európai fasizálódásnak az oka mindenképpen a neoliberálisok térfelén keresendő. Nagyon úgy tűnik, ha Európa fasizálódik, akkor megismétlődik a történelem. Csakhogy most már látjuk, az Egyesült Államoknak érdeke, hogy Európát destabilizálja, mert Európa annál kisebb ellenállás kifejtésére lesz képes az USA nagyhatalmi törekvéseivel szemben. Hiszen látni, hogy a „világ csendőrének” szerepe ellen a legnagyobb gátat éppen az európai kultúra, az európai identitás és az európai demokratikus hagyományok jelentik.
S bár Jonah Goldberg véleményével nem értettem egyet a fasizmus általános leírásában, a következtetésben a véleményünk végkicsengése azonos: az Egysült Államok (neo)liberális politikája felelősnek lesz tekinthető a fasizmus kialakulásában.
Mindenképpen fontos azt felismerni, hogy a neoliberális/neokonzervatív globális kapitalizmustól nem idegen gondolat a fasizmus, s ha nem tudjuk megakadályozni, hogy a világkormány ilyen szélsőségesen jobboldali nézetek mentén valósuljon meg, akkor abból igen nagy valószínűséggel globális terror lesz, amelynek alapvető célja nemcsak a nemzeti érzés teljes kiölése az európai népességből, hanem ezen felül célja még a gondolatrendőrség megvalósítása is. Ezt látjuk a magyarországi kultúrharcból. De ezt látjuk abból is, hogy már a német média sem mer hitelesen tájékoztatni a menekültválságról. Agykontroll van már Németországban is.
A liberális intolerancia a liberálfasizmus bizonyítéka
Nem véletlenül tapasztaljuk, hogy bárki másként gondolkodót a véleményszabadság nevében fellépő (állítólagos) liberálisok egyszerűen idegengyűlölőnek, rasszistának és fasisztának minősítenek. Márpedig véleményem szerint a legnagyobb fasiszta az, aki az ellenvéleményt minden jogos ok nélkül azzal mossa le a porondról, hogy „lefasisztázza”. Tessék néven nevezni a fasisztákat, és tessék bizonyítani, hogy fasiszta! Az még önmagában nem ok a fasiszta minősítésre, hogy valaki nem ért egyet a liberális bevándorláspolitikával. Hiszen maga a liberális vélemény is lehet fasiszta! Ez volna a liberálfasizmus.
Nem tisztem a magyar miniszterelnököt védeni, de Európában a helyzet odáig fajult, hogy a szomszédos országok és az Európai Unió vezető politikusai „ fasisztázták le” Orbán Viktort és személyén keresztül az egész magyar népet. Közben persze számos európai ország is megépítette a maga kerítését, és ezzel elismerte, hogy a magyar miniszterelnöknek volt igaza. Ennek ellenére elfelejtettek elnézést kérni a korábbi becsmérlő szavaikért. (Azzal most nem foglalkozok, hogy a magyarországi mainstream liberális média mindebből szelektív módon csak az elmarasztaló véleményeket hallja meg.) Az egészből két következtetést vonok le. Egyrészt a vitakultúra Uniós szinten is mélypontra süllyedt. De ennél sokkal lényegesebb a következtetés, hogy az Európai Unió ezzel a „fasisztázással” a saját liberálfasizmusát bizonyítja. Ha pedig így van, akkor mindez az Egyesült Államok sugallatára történik így. Azaz létező problémáról van szó!
A nemzeti érzés és a hazaszeretet semmilyen értelemben nem bűncselekmény, és nem ítélhető el valamiféle belemagyarázott pejoratív értelemben. Ellenkezőleg, igenis pozitív tartalma van. Aki ezt kétségbe vonja arra hivatkozva, hogy a nemzeti érzés a liberális értékekkel szemben áll, az a saját liberalizmusát kérdőjelezi meg, mert nem hajlandó tolerálni a másik ember másságát. Ne csak a szexuális másságot ismerjük el, hanem a gondolat szabadságát is! Márpedig Európában, a menekültválság kérdésében már régen nincsen szó a gondolat szabadságáról és az eltérő vélemény tolerálásáról. Idegengyűlölőnek, rasszistának és fasisztának nevezzük a muszlim menekültekkel szemben érzett jogos félelmeket. Önmagában egyedül ez is egyértelmű bizonyíték arra, hogy létezik liberálfasizmus. Tagadjuk talán?
És közben tudjuk, hogy a menekültválság a neoliberális/neokonzervatív globális kapitalizmus terméke, nem más hozta létre, mint a globális kapitalizmus olcsó menekült-munkaerő iránti igénye. Aki ez ellen felszólal, mert például félti a munkahelyét, azt meg egyszerűen idegengyűlölőnek kiáltjuk ki, és „lefasisztázzuk”? Számomra ez a liberálfasizmus.
Igen egyszerű kérdésekre keressük a választ
Hogy eldöntsük, létezik-e liberálfasizmus, igen egyszerű kérdésekre keressük a választ. Például ilyenekre:
- Volt-e Angela Merkelnek joga arra, hogy meghívja a menekülteket Európába? Azt majd a német választópolgárok eldöntik, felhatalmazták-e a kancellárjukat arra, hogy Németországba meghívja őket, mi magyarok ebbe nem szólhatunk bele. De azt gondolom, hogy mi, magyarok nem hatalmaztuk fel Angela Merkelt arra, hogy a Balaton partjára meghívja őket. Egy esetbe teheti ezt, ha fizeti a számlát. Véleményem szerint Angela Merkel egyszerűen a saját jogkörével nincsen tisztában.
- Milyen jogon avatkozik bele Soros György Magyarország (és Európa) belügyeibe? Milyen demokratikus felhatalmazást kapott arra, hogy a menekült-logisztikát szervezze, és a menekültáradatot Magyarországon keresztül irányítsa? Az, hogy pénze van, nem jogosítja fel erre. Véleményem szerint ez egy olyan kérdés, amelyre valamilyen bíróság előtt kellene felelnie.
Mindkét kérdés azt jelzi, hogy problémás a demokrácia (neo)liberális értelmezése. Ezt még a pénz demokráciájának sem nevezhetjük. Ez már nyílt diktatúra.
Mindez álszent és képmutató álhumanizmust tükröz. A (neo)liberálisok még a munkát sem tudják garantálni a menekültek számára, mégis olcsó munkaerő-forrásként tartanak igényt rájuk. Nem állja meg helyét az álhumanizmussal való érvelés. Ráadásul teszik mindezt úgy, hogy a magyar állampolgároknak még az 50 ezer Ft alapjövedelmet sem tudják garantálni.
A menekültválságnak volna baloldali megoldása, de az feltételezi a munkához való jog elismerését. Soros György és az ál-liberális követői számára ez azonban elképzelhetetlen, mert a munkaerő úgy a legolcsóbb a munkáltatók számára, ha a tömeges munkanélküliséget továbbra is fenntartják. A menekültválság pedig törvényszerűen a munkanélküliség növekedését eredményezi. Azaz a fentiekben felsorolt két kérdéshez csatlakozik még egy harmadik:
- Soros Györgynek öntörvényű módon jogában áll manipulálni a magyar (és az európai) munkaerőpiacot? Milyen alapon? Mert neki ez a véleménye, és ezt tartja helyesnek?
Lassan, de biztosan kirajzolódik előttünk a liberálfasizmus arculata. Egy olyan társadalom képét látjuk, amelyben tömeges munkanélküliség mellett a dolgozói szegénység is általánossá válik. Ez már nem polgári demokrácia. Ez már a totális fasizmus. Ezt a neoliberális ámokfutást Európa vagy meg tudja állítani, vagy elbukott. Éleződik a harc a liberálfasizmussal.
