A láthatatlan pénzvilág

Vita a liberálfasizmusról

2016. május 31. 23:00 - aL_Ex

Beszámoló a vita első napjának tapasztalatairól, a pszichopata trollokról és cinikus véleményekről

 

A troll egy aberrált állatfaj, különösen, ha liberális. Embernek nem is nevezném az ilyet. Persze ezt csak indulatból írom, mert emberek ők is, még ha pszichopaták is. Emberi joguknak érzik, hogy másokat zaklassanak. Ebben lelik örömöket. Legalább két ilyenbe is beleszaladtam a blogbejegyzésem vitájában, hisz jellemzőjük, hogy csapatostul járnak, és adják egymás alá a lovat. S bár ismerem a fajtájukat, mégis beleestem a csapdájukba: hülye voltam, és töröltem őket. Nem kellett volna! Ezzel szereztem a legnagyobb örömet nekik. Annak örülnek, hogy a másik embert ki tudták billenteni a nyugalmából.

Beismerem, hogy hibáztam, ezért azzal kezdem, hogy a törölt kommenteket visszahelyezem a blogfelületre. Ezzel legalább bizonyítani tudom az alábbi fejtegetésemet.

stock-vector-cartoon-troll-holding-a-club-vector-illustration-with-no-gradients-all-in-a-single-layer-68916088.jpg

 

A pszichopata trollokról

A troll egy súlyosan beteg ember, hiszen pszichopata. S mint olyan, neki is vannak emberi jogai. Nekem pedig kötelességem tűrni a jelenlétét, és elviselni a kötekedései. Do not feed the troll! – szokták mondani, és igazuk van. Ezért elnézést kérek, nem a trolloktól, hanem az olvasótól azért, hogy felkaptam a vizet. Nem volt helyes.

Helyette inkább azt kell mondani, hogy „Welcome back, kedves troll! Ne zavartassa magát! Csinálja csak nyugodtan, amihez kedve van! Elég nagy a blogtér, elfér benne.” Vagy Gyurcsány Ferenc stílusában csak annyit, hogy „Lószart Mama! Csak nem fogom idegesíteni magamat egy pszichopata miatt?”

Persze nevetségessé váltam, de ez legyen tanulság a számomra. Fölösleges volt egész éjjel szorgalmasan válaszolgatnom néhány a pszichopatának. Sajnos sokszor időben nem veszi észre az ember, hogy egy (vagy több) trollal áll szemben, és a jóindulatot megelőlegezve normális (értsd egészséges) vitapartnernek tekinti. A blogközösség érdekében nagyon jó volna, ha az ilyen pszichopaták valami megkülönböztető jelet viselnének (nem sárga csillagra gondoltam), amiből a vitapartner tudhatná, hogy klinikai esetről van szó, ha már az internetről nem lehet letiltani az ilyeneket. Persze ez is sértené a pszichopaták emberi jogait. Mert mint a vitában is elhangzott, Breiviknek is vannak emberi jogai. Az Index sem tudja megvédeni a bloggereket a pszichopata trolloktól, lehetetlent tőle sem lehet elvárni. Ezért nem tehetünk mást, el kell nézni saját magunk tévedéseit is, és meg kell tanulnunk feldolgozni az ilyen trollokkal kapcsolatos élményeinket is.

 

A cinikus véleményekről

A liberálfasizmusról szóló blogbejegyzésem totális kudarcba fulladt. De nem a trollok miatt, hanem mert egyetlen értelmes liberális vitapartner sem akadt az egy nap alatt négyezres olvasottságot elért blogbejegyzés vitájában, amelyben a hozzászólások száma meghaladta a 350-et. Ez a lehangoló. Érdemi párbeszédre esélyt sem látok a kettészakadt országban. Ahhoz ugyanis még a cinizmust is le kellene vetkőznie annak a kevés értelmes liberálisnak, aki létezik még Magyarországon.

A cinikus vélemény úgy foglalható össze, hogy a jövő realitása a neoliberális globális kapitalizmus, ez ellen nincs mit tenni, ez a szükséges rossznak tekinthető, kénytelenek vagyunk elfogadni. Vagyis gyakorlatilag a liberálfasizmus kialakulását tekinti ez a vélemény szükséges rossznak – anélkül azonban, hogy elismerné ennek a jövőnek a szükségszerűen fasiszta jellegét.

A cinikus véleményt az újbeszélő nyelvről magyarra fordítva lényegben elismeri, hogy a liberalizmus és a neoliberalizmus nem azonos nézetek, de úgy fogalmaz – természetesen cinikusan –, hogy a hétköznapi ember (a jóhiszemű liberális) azt sem tudja, mi az a liberalizmus, és nincsen semmilyen hite, pusztán elfogadja azokat a gondolati panelokat, amelyeket a reálpolitika (vagyis a neoliberalizmus) számára sugall. Ezzel kimondatlanul ugyan, de lényegében elismeri, hogy a liberalizmus csak egy kamuflázs (egy kamu), és nem vesz tudomást arról, hogy a neoliberalizmus nem lehetne uralkodó eszme a reálpolitikában, ha a sok jóhiszemű liberális nem rájuk szavazna. A cinikus vélemény tehát tagadja a jóhiszemű liberálisok felelősségét a szükséges rossznak nevezett liberálfasizmus kialakulásában.

A cinikus vélemény – eddig – érdemben semmit nem mondott arról, hogy milyen összefüggésben van a munkához való jog kérdése az emberi jogokkal. Így arról sem tudunk semmit, hogyan lesz élhető a jövő a neoliberális globális kapitalizmusban. Arról sem hallottunk semmit, hogy milyen lehetőségei vannak a polgári demokráciának abban, hogy beleszóljon az életünk alakulásába. Mindezek tisztázásában a pszichopata trollokkal kapcsolatos affér megakadályozott bennünket. Lényegében még arra sem volt lehetőségem, hogy kifejtsem, ezt a nézetet bizony cinikusnak tartom.

Itt tartunk tehát a blogvitában. Ha valakinek még kedve van hozzászólni, innen érdemes folytatni.

 

 

92 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alex-penzvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr488765764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aL_Ex 2016.06.01. 01:52:02

A trollok elszaporodása jelzi, hogy az internetnek a közélet demokratizmusában betöltött szerepe nem tekinthető egyértelműen pozitívnak. A trollok ugyanis a társadalmi kohéziót és a közösségi szolidaritást verik szét. Az internet szerepét csak akkor lehetne egyértelműen pozitívnak tekinteni, ha a blogközösség tagjai megvédenék egymást a pszichopaták támadásaitól. Azonban a táborelvű közösség maga bátorítja a tagjait ilyesféle magatartásra. Mindenki tart a trolloktól, ezért nemcsak jobbnak látják nem beavatkozni a trollokkal szemben, hanem igyekeznek egy táborba tartozni velük.

A liberális trollokkal szemben ugyanis éppen a liberális táborba tartozó közösségi tagoknak kellene megvédeniük a kritikus véleményt megfogalmazó személyt. Rájuk talán hallgatna a troll. Az ellenkező oldalról hiába lépbe fel szolidárisan valaki, mert őt közös erővel a táborelvű többség lehurrogná. Vagyis a trollnak éppen a táborelvű árokásás kialakulásában van súlyosan romboló társadalmi szerepe.

Véleményem szerint a táborelvű árokásásban a politikai pártok jelentős mértékben manipulálják a közösségi csoportokat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 05:12:42

"A liberálfasizmusról szóló blogbejegyzésem totális kudarcba fulladt."

Mivel maga a konstruált kifejezés maga egy totális hülyeség. Az egészből egy hasznos dolog volt, qrvajó avatarom lett. :-))

pulsarito 2016.06.01. 09:05:40

"Vitapartnereid" szemmel láthatóan nem akarják megérteni a "liberálfasizmus" szó lényegét, hanem lovagolnak a szóösszetétel egyes elemein. Az sem zavarja ebben, hogy magát a szót nem te kreáltad.
Mindenesetre a tegnapi több száz hozzászólás között volt egy ami kissé elsikkadt, de szerintem mint fogalom sokkal jobban fedi a valóságot és a szóösszetételen sem lehet vitatkozni.
Ez pedig a "liberális totalitarianizmus". (by BircaHang)

Napjaink magát liberálisnak hazudó megmondóemberei, politikusai, újságírói gyakorlatilag mindenkit megpróbálnak kirekeszteni aki a mainstream pc közbeszédben elfogadott és kötelezően ismétlendő mantrákat bírálja, ilyen formán törve totális hatalomra. Persze mindezek hátterében ott áll a nagytőke, és érdekes módon ezek a liberálisok mindig a nagytőke érdekében gyártják ideológiájukat.

Fentiekre egyébként kiváló példa az ukrán válságban játszott liberális szerep.
Az az USA és EU amely Magyarországon betegesen keresi a nácikat (ki is mondták, hogy a magyarok nácik "en bloc"), ugyanakkor kéjesen sikongatva tapsolt az ukrán Jobb Szektornak, amely egy nyíltan náci tömörülés!
Persze a nagytőkének szüksége van a jó ukrán földekre, a szabályozatlan gazdasági háttérre, stb.
Vagy Izrael nyílt apartheid politikája is teljesen rendben van.
És még lehetne sorolni a példákat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 09:38:53

@pulsarito: "Napjaink magát liberálisnak hazudó megmondóemberei, politikusai, újságírói gyakorlatilag mindenkit megpróbálnak kirekeszteni aki a mainstream pc közbeszédben elfogadott és kötelezően ismétlendő mantrákat bírálja, ilyen formán törve totális hatalomra. "
Látod kispofám! Annyi az eszed mint a marék lepkének. Most írtad le ahogy akikre ki vagy rúgva azok csak hazudják magukat liberálisnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 09:43:59

@pulsarito: "Ez pedig a "liberális totalitarianizmus". (by BircaHang)"

Birca mint forrás. Ez a nap vicce. :-))

pulsarito 2016.06.01. 11:23:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Neked nem vagyok "kispofám"! és itt be is fejeztük!

Jean Sol Partre 2016.06.01. 11:55:14

@pulsarito: kezdjük az elején.
A neoliberalizmus ma talán a legnagyobb probléma, amivel az emberiség küzd. Országokat, tömegeket dönt romba és tart nyomorban. És a legnagyobb probléma az, hogy az emberek jelentős része fel sem ismeri, hogy egyáltalán gond lenne, mert olyan remek ideológai rendszer van köré építve, amiből saját tapasztalatai alapján az emberek ki se látnak, nem tűnik fel nekik. Akik pedig a vesztesei a neoliberalizmusnak, azok egyrészt szintén nem ismerik fel, miért is vesztesek, másrészt esélyük sincs a hangjukat hallatni. Hacsak nem tör ki egy éhséglázadás - aminek szintén kicsi az esélye, hisz megszervezni sem tudják magukat - akkor a neoliberalizmus töretlenül halad előre hódító útján.
Sajnálatos módon jelenleg még nyomokban sem látszik olyan ideológia, ami akár utópia szinten létezne, és ami a neoliberalizmus leváltására alkalmas lenne. Nem látszanak közgazdászok, filozófusok, akik ezen dolgoznának. Ergo, ha forradalom törne is ki, nem tudjuk, mi következhetne utána, az anarchián és a káoszon kívül.
Vannak jelentkezők, akik megoldást ígérnek, de ezek jellemzően sokkal rosszabbak még a jelenlegi állapotnál is, mert bár alternatívát kínálnak, de alapvetően ők is neoliberális gazdaságpolitikát folytatnak, csak épp a politikai rendszerük sokkal rosszabb, jellemzően diktatórikus és gazdaságilag károsabb, a lopásra és a személyes hatalmukra koncentrál.
A helyzet elég reménytelen.

Egyetlen dolog segíthetne, ha minél több ember értené meg, mi is a probléma, ha átlátnák, hogyan működik és miért rossz a neoliberalizmus, és akár a személyes jólétük árán is hajlandóak lennének valami változásra. Amíg nem terjed el ez az ismeret, amíg nincs elég ember aki felismeri a problémát, addig semmi esély a változásra. És azokat az embereket kell meggyőzni, akik a neoliberalizmusnak alapvetően a haszonélvezői. Akik a fejlett országokban élnek, akik tanultak, akik képesek gondolkodni, és felismerni azt, minek az árán is élnek ők jól, és hogy az általuk ismert paradigmák miért rosszak.

Ezért jó, ha cikkek jelennek meg a témáról. És ezért rossz, ha a megjelent cikkek leostobázzák az egyet nem értőket, ha pejoratív jelzőkkel (pl. liberálfasiszta) illetik azokat, akik jóhiszeműen hisznek a panelekben, mert ezzel nem lehet meggyőzni senkit, mert ez azonnali ellenállást és ellenérzést vált ki mindenkiből.

Nyilván a politikusok és leglojálisabb talpnyalóik között vannak, akik tudatában vannak mindennek és tudatosan hazudnak, de a legtöbb ember jóhiszemű, kimondottan jót akar, csak elhiszi a panelek által sugallt világot és mivel nem lát mögéjük, nem látja a bajokat sem. Kár őket sértegetni, mert nem érdemlik meg. Pont őket kellene értelmesen és türelmesen meggyőzni, nem sértegetve és ordítva, hanem tényekkel és magyarázatokkal alátámasztott világos érveléssel.

Afrika steht an der Elbe 2016.06.01. 12:53:55

@pulsarito:
"Fentiekre egyébként kiváló példa az ukrán válságban játszott liberális szerep."

Legkésőbb 2018-ban Magyarországon is eljátsszák ugyanezt. Lásd: az eddig monomániásan nácizott Jobbik felé közeledést.

E közeledést eddig csak a "liberális" retorikában lehetett tetten érni 2014. áprilisa óta. A választások után a libsi (nem akarok "liberálist" írni, így maradjunk a libsinél) retorika egyik napról a másikra átvette a jobbikos vagy annak vélt retorikát (hazaárulózás, kommunistázás, cigányozás, lámpavasozás).

Innen lehetett tudni, hogy a libsik az általuk tönkretett MSZP után megkezdték a Jobbikra akaszkodás projektet. Nekik ugyanis szükségük van egy gazdaszervezetre, amelyen élősködhetnek, hiszen egyedül életképtelenek.

Az elmúlt hetek történései mintha azt mutatnák, hogy Vonával is sikerült megértetniük, hogy nincs más választása, mint a rendelkezésükre bocsátani a Jobbikot. Talán Schiffer hirtelen lemondása sem véletlen: senki nem lóghat ki a sorból.

Nagy mutatványoknak leszünk még tanúi 2018-ig, azt hiszem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 13:41:21

@pulsarito: jaj, de finnyásnak teccik lenni, kispofám! ne tessék kimenni alkudozni a piacra, ha nem teccik a kofák stílusa! Különben a mű megsértődés régi móccer a vitától való elmenekülésre. Átláccó. :-))
/sze +értem, hiszen lát6tad, h lenyomom az amatőröket gyorsan.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 13:44:51

@Jean Sol Partre: Pontosan. Éppen ezért káros, hogy a neoliberalizmust - amely valóban káros - összemossák egy haladó világnézettel - a liberalizmussal. De az egyszerű gondolkodásúaknak elég egy panel és akkor azt ismételgetik mint a papagáj. Lásd a bloggarázdát, akinek az sem jutott el az agyáig (agy???) h ha mindenki mondogattya neki h a liberalizmus és a neoliberalizmus nem rokonok, akkor vmi lehet benne.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 13:45:58

@Afrika steht an der Elbe: Látom reggel +int nem vót merevedésed, Viagrára meg nem jut a nyugdíjból, marad a libsizés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 13:47:15

@Jean Sol Partre: "Kár őket sértegetni, mert nem érdemlik meg. Pont őket kellene értelmesen és türelmesen meggyőzni, nem sértegetve és ordítva, hanem tényekkel és magyarázatokkal alátámasztott világos érveléssel. "
Többször nekifutottunk és a beton agyába semmi nem jutott el a bloggarázdának.

aL_Ex 2016.06.01. 14:07:33

Látom, a pszichopata lelkesen ügyködik. Egészen pontosan antiszociális személyiségzavarról van szó.
A pasi szeret a Wikipédiából művelődni. Javaslom, olvasgassa ezt!
hu.wikipedia.org/wiki/Antiszoci%C3%A1lis_szem%C3%A9lyis%C3%A9gzavar

aL_Ex 2016.06.01. 14:13:38

@pulsarito: Nem veszi észre a fazon, hogy semmivel sem különb a náciknál. Tulajdonképpen nem is liberálfasizmusról kellene már beszélni, hanem liberális nácikról.

aL_Ex 2016.06.01. 14:18:13

@pulsarito:

Ezzel már az első napon is egyetértettem. Azon nem kell fennakadni, hogy a szóösszetétel kiveri a biztosítékot, és bántja az önérzetüket. A fasizmus szó is a nagytőke totális hatalomra törekvését kifejezni született meg. Aminek már van neve, annak miért kéne más nevet keresni?

Szembesíteni kell őket azzal, hogy a fasizmust és a nácizmust is ők teremtették meg annak idején!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 14:25:01

@aL_Ex: Mi van kispofám? Már nem mersz nekem írni direktben? Na jó a fejlődést értékelem, nem várod meg az éjszakát hogy előbújj válaszolni. Még mindig ott tartunk, h az egész levezetésed hibás. Még azok is elkottyantyák magukat akik kiállnak melletted, hogy sokan csak liberálisnak hazudják magukat, holott nem azok, pedig te erre a viselkedésre építetted az elméleteidet. Ráadásul a neoliberalizmus és liberalizmus két külön fogalom, de látom nem megy a fejedbe az istennek sem.
Komolyan a pszichiáter nagydoktorit lehetne írni belőled.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 14:25:35

@aL_Ex: "Szembesíteni kell őket azzal, hogy a fasizmust és a nácizmust is ők teremtették meg annak idején! "
Látom történelemből sem vagy valami erős.

aL_Ex 2016.06.01. 14:31:09

@Jean Sol Partre:

"Hacsak nem tör ki egy éhséglázadás - aminek szintén kicsi az esélye, hisz megszervezni sem tudják magukat..."
Éhséglázadás spontán is kitörhet. Szlovákiában nem így történt? Legfeljebb kevésbé szervezett lesz.

"Sajnálatos módon jelenleg még nyomokban sem látszik olyan ideológia..."
Ebben igazad van. De ami késik, az talán nem múlik. Az állításodat egyáltalán nem lehet biztosnak tekinteni, hogy a jövőben úgy is marad. Valami történni fog, mert történnie kell.

"Egyetlen dolog segíthetne, ha minél több ember értené meg, mi is a probléma, ha átlátnák, hogyan működik és miért rossz a neoliberalizmus, és akár a személyes jólétük árán is hajlandóak lennének valami változásra."
Egyetértek. Ezért kell tehát beszélni a liberálfasizmusról! Tökéletesen igazad van, amikor ezt írod: "Amíg nem terjed el ez az ismeret, amíg nincs elég ember aki felismeri a problémát, addig semmi esély a változásra."

Egy dologban viszont tévedsz. Ebben:
"És azokat az embereket kell meggyőzni, akik a neoliberalizmusnak alapvetően a haszonélvezői."
Ezt nem meggyőzésnek hívják, hanem BELÁTÁS a neve. Azt kell belátniuk, hogy a kapitalista fejlődés jelenlegi útja nem fenntartható! Csak totális terrorral! És ez a liberálfasizmus, amely totális összeomlással, apokalipszissel fenyeget. Ezért kell a liberálfasizmusról beszélni! Talán eljut a nordikus parasztok agyába is a gondolat.

aL_Ex 2016.06.01. 14:40:09

@Jean Sol Partre:

"Ezért jó, ha cikkek jelennek meg a témáról. És ezért rossz, ha a megjelent cikkek leostobázzák az egyet nem értőket, ha pejoratív jelzőkkel (pl. liberálfasiszta) illetik azokat, akik jóhiszeműen hisznek a panelekben, mert ezzel nem lehet meggyőzni senkit, mert ez azonnali ellenállást és ellenérzést vált ki mindenkiből."

A bírálatban igazad van. De a liberálfasizmus nem pejoratív jelző, hanem a dolog néven nevezése. Egyáltalán nem árt, ha a szembesítés egy megdöbbenést vált ki, mert valóban megdöbbentő felismerésről van szó. A liberális nácizmus maga is megdöbbentő! Nem kell sajnálni őket! Hadd szégyelljék magukat. Az jobb lesz, ha Kalasnyikovot szegeznek a melléhez valakinek?

"Nyilván a politikusok és leglojálisabb talpnyalóik között vannak, akik tudatában vannak mindennek és tudatosan hazudnak, de a legtöbb ember jóhiszemű, kimondottan jót akar, csak elhiszi a panelek által sugallt világot és mivel nem lát mögéjük, nem látja a bajokat sem. Kár őket sértegetni, mert nem érdemlik meg. Pont őket kellene értelmesen és türelmesen meggyőzni, nem sértegetve és ordítva, hanem tényekkel és magyarázatokkal alátámasztott világos érveléssel."

És amikor minket náciznak? Hiszen azt sem kellene? Vagy tévedek?
Éppen azzal veszem el az élét a liberálfasisztázásnak, hogy rámutatok, ez válaszreakció az egész társadalom lefasisztázására!

Nem kell finnyáskodni! Elárulom neked, hogy a NolBlogon éveken keresztül finomkodtam a neoliberálisokkal, így bíráltam őket. Nem jutott el a tudatukig. De a mai napra már a tököm tele van a finomkodással! Egyáltalán nem érdekel, hogy a széplelkű liberálisokat sérti a dolog!

aL_Ex 2016.06.01. 14:45:07

Ugye megbocsájtja mindenki, ha a pszichopata troll kommentjein simán átlépek? Kerülöm a súrlódást egy ilyen alakkal.
Az igazság az, hogy el sem olvasom őket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 14:50:37

@aL_Ex: "Ugye megbocsájtja mindenki, ha a pszichopata troll kommentjein simán átlépek? Kerülöm a súrlódást egy ilyen alakkal.
Az igazság az, hogy el sem olvasom őket. "

Persze, persze...

"Talán eljut a nordikus parasztok agyába is a gondolat. "

Már a legtöbb fázis volt.

Elutasítás
Düh
Depresszió
Belenyugvás
Tudomáson kívül hagyni

Az alkudozás még nem volt. asszem. :-)) vagy csak nem vettem észre, mert gyáván kitörölted.

Jean Sol Partre 2016.06.01. 14:57:42

@aL_Ex: persze, éhséglázadás bármikor kitörhet. De mennyire fogja érdekelni a német lakosságot, hogy Bangladesben lázonganak?

Nagyon remélem, hogy tényleg sokan gondolkodnak a reális alternatíván és mihamarabb elő is állnak eggyel, mert nagyon kéne. Előbb utóbb biztosan lesz is, jobb lenne előbb.

A BELÁTÁS is meggyőzéssel működik. Ismétlem, jóhiszemű emberekről van szó, és gyakorlatilag egész Európa lakossága ilyen, legalábbis a fejlettebb országoké. Ők (mi) mind haszonélvezői a rendszernek és a saját tapasztalataik szerint tökéletesen működnek a liberális panelek által adott elvek. Aki tanul, többre viheti, működik a szociális háló, nincs semmi gond, mert van elég pénz. A problémákat pedig exportálták jó messzire ahonnan nem látszik ide. Ettől még nem lesz sok milliónyi ember nordikus paraszt.

Én azt gondolom, hasonlóan kell ezt is terjeszteni, mint amikor a szőrme ellenességet meg a környezetvédelmet propagálják, tudatosítani kell az emberekben, hogy mi van. Kis méretekben már működik, az a nagy ugrás hiányzik, hogy nekünk magunknak is le kell mondani sok mindenről, mert az olcsó ruhánk, a kütyüink és ilyenek az mások kizsákmányolásából erednek. Mivel a gazdaság és a politika ennyire összefonódott, csak alulról várhatunk minden kezdeményezést, és igazán csak akkor lesz sikeres, ha alternatíva is lesz.

Jean Sol Partre 2016.06.01. 15:01:36

@aL_Ex: nyilván a nácizás is ugyanez a kategória, nem kéne, szerintem.
Ok, lássuk, mire megy ez a stílus, végülis nem vagyunk egyformák, lehet, akire pont ez hat.

aL_Ex 2016.06.01. 15:07:19

@Jean Sol Partre:

Éhséglázadások nemcsak Bangladeshben lehetnek, hanem ma már akár az Európai Unión belül is. Ez pedig érdekelni fogja a németeket, mert tisztára égő a dolog.

"A BELÁTÁS is meggyőzéssel működik."
Rendben, elfogadom.

"Ismétlem, jóhiszemű emberekről van szó, és gyakorlatilag egész Európa lakossága ilyen, legalábbis a fejlettebb országoké."
Kivéve, aki nem. Egy Gyurcsányról, de most már Angela Merkelről sem tudom elképzelni, hogy jóhiszemű volna. Az pedig egyáltalán nem árt, ha a jóhiszemű választópolgárt azzal akasztjuk hasba, hogy tudatjuk vele, a kedven Gyurcsánya, vagy Angela Merkel stb a liberálfasizmus bábja.

A hozzászólásaidnak örülök! Tompítják a szavaim élét. Ez így jó együttműködés lehet.

aL_Ex 2016.06.01. 15:12:23

@Jean Sol Partre:

Igen, a nácizás is ugyanez a kategória, és nyilván azt sem kéne.
Semmi kifogásom az ellen, hogy kölcsönösen abbahagyjuk egymás fasisztázását.

De az elvi kérdés, ha egy rendszernek a neve fasizmus, akkor a liberálfasizmusnak a nevében is jogosan szerepel a szó. Ezzel én nem a bárgyú híveket sértegetem, csak nevén nevezem a dolgokat. Nem a híveket nevezem ugyanis fasisztának, hanem a rendszert. A "bárgyú hívek" megnevezés sokkal inkább sértő, ugyanis az közvetlenül a híveknek szól, és nem a rendszernek.

Szerintem ebben megegyezhetünk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 15:15:19

@aL_Ex: "Semmi kifogásom az ellen, hogy kölcsönösen abbahagyjuk egymás fasisztázását."

Na ez már az alkudozás fázis. De mivel én liberális vok, ezért az idióta liberálfasizmus kifejezés - amely persze alapvető tájékozatlanságból ered - számomra sértő. Hogy tudtam hogy elkezdődik az alkudozás is! :-))

Jean Sol Partre 2016.06.01. 15:24:00

@aL_Ex: az igaz, hoyg előbb-utóbb vissza fog gyűrűzni Európába és a centrumországokba is a probléma. Ahogy mindent robotizálnak, automatizálnak, egyre kvalifikáltabb munkaerő válik feleslegessé. Én azt gondolom, hogy a technológiai fejlődés önmagában nagyon klassz dolog, de mindenkinek részesülnie kell a hasznából, nem csak a tőkésnek.

pár hír
alfahir.hu/kinaban_60_ezer_gyari_munkast_csereltek_le_robotokra

index.hu/gazdasag/2016/05/25/az_adidas_husz_ev_utan_ujra_cipouzemet_nyit_nemetorszagban/

Már Kína se elég olcsó és már a szállítás is többe kerül, mint a robotok. Az Adidas hazamegy, de embert alig alkalmaz, szinte csak robotok lesznek.

És még egy hír:
prog.hu/hirek/4211/rettegnek-a-fejlesztok-hogy-elveszik-a-munkajuk-az-mi-k

Ha valakik, ők tudják :) És ez már kvalifikált munka, ha ezt sem ember csinálja majd, akkor mit?

nemcset elek 2016.06.01. 15:30:40

egyébként valóban szükség van egy új, vagy egyáltalán bármilyen ideológiára, ha egy társadalmi/gazdasági rendszert akarunk építeni?
nem elég meghatározni a célokat, és ezen alapon elkezdeni építkezni?
pl. ha akarunk egy új államot létrehozni, egyszerűen határozzuk meg a céljait, feladatait, fontossági sorrendben, és máris van egy alap, amire társadalmi rendszert, jogrendszert, polgári és büntető jogot, gazdaságot építhetünk.
az ideológia szerintem csak felesleges körítés.
pl. szerintem az állam feladatai a következőek lennének:
az ember természetes jogainak, és emberi, vagy szabadság jogainak védelme,
az ember biztonságának védelme ( jogbiztonság, közbiztonság, és létbiztonság )
ezen alapokon minden ideológia nélkül lehet építkezni. (szerintem)

másrészt... kedves vezértroll...
mások céltalan ( mármint öncélú, saját alacsony önbecsülésünket mások taposásával láttatni magasabbnak indíttatású ) sértegetése senki értelmi színvonalát nem emeli, senkit nem tüntet fel jobb színben, stb.
van amikor helye van a sértegetésnek, ezt nem tagadom. azonban amiket fentebb olvasgattam, az alapján azt kell mondanom, hogy az alacsony önbecsülése az ön problémája, nem másé. oldja meg saját maga.

aL_Ex 2016.06.01. 15:35:12

@Jean Sol Partre:

Több tucat kifejezetten kulturált blogbejegyzésben írta arról, hogy az "antifaxista összefogás" kampánystratégiában megvalósuló fasisztázás abszolút kontraproduktív, mert az egész társadalmat fasisztázza le és löki a nemzeti oldal (többek között a Jobbik) szavazótáborába. Beláthatod, hogy ez valóban kampánystratégia a "demokratikus" ellenzéki oldalon. A kulturált stílusommal azonban semmit nem értem el.

Erre alapozva jelentem ki azt is, hogy a "demokratikus" ellenzéknek érdeke fűződik az antiszemitizmus, a nácizmus és a rasszizmus szításához (cukkolásához) is.

A liberálfasizmusról szóló posztom is kifejezetten kulturált stílusú. Egyedül a liberálfasizmus fogalma az, aminek az olvasó pejoratív tartalmat tulajdoníthat. De ez sem pejoratív fogalom, mert a valóságot nevezi a nevén. Ezzel kell szembesíteni azokat, akik az "antifaxista összefogás" jegyében fasisztázzák az egész társadalmat. És egyáltalán nem árt, ha ehhez a rádöbbentés módszerét használom. Döbbenjen csak meg az, aki a másikat alaptalanul fasisztázza!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 15:41:19

@nemcset elek: "másrészt... kedves vezértroll...
mások céltalan ( mármint öncélú, saját alacsony önbecsülésünket mások taposásával láttatni magasabbnak indíttatású ) sértegetése senki értelmi színvonalát nem emeli, senkit nem tüntet fel jobb színben, stb."

Viszont rendkívül szórakoztató. nem én kezdtem. próbáltuk megmagyarázni neki hogy a két fogalom nem összeházasítható, mert hamis alapfelállásból indul ki. Nem mentünk vele semmire, mert alapvető dolgokat nem akar megérteni. helyette elkezdett kicsukni. Erre ez a válasz. Én az első internetes fórumok óta űzöm ezt. Megjegyezném ott voltam a magyar internet születésénél. Van gyakorlatom hogy kell csinálni azzal aki ennyire fafej.

Jean Sol Partre 2016.06.01. 15:41:40

@nemcset elek: "egyébként valóban szükség van egy új, vagy egyáltalán bármilyen ideológiára, ha egy társadalmi/gazdasági rendszert akarunk építeni?
nem elég meghatározni a célokat, és ezen alapon elkezdeni építkezni?"

A célok mellé ugye kell az is, miként érjük el ezeket, különben maradunk a szépségverseny színvonalnál (világbéke, legyen mindenki boldog). És a végrehajtási utasítás is. Nem árt némi érvelés, kinek miért lesz ez jó és akinek nem lesz jó, azzal mit csináljunk. És akkor máris kész az új ideológia :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 15:42:12

jaj, annyira élvezem ezt az avatart, már háttér képnek is beállítottam!

aL_Ex 2016.06.01. 15:42:14

@Jean Sol Partre:

"az igaz, hoyg előbb-utóbb vissza fog gyűrűzni Európába és a centrumországokba is a probléma. Ahogy mindent robotizálnak, automatizálnak, egyre kvalifikáltabb munkaerő válik feleslegessé. Én azt gondolom, hogy a technológiai fejlődés önmagában nagyon klassz dolog, de mindenkinek részesülnie kell a hasznából, nem csak a tőkésnek."

Ebben egyetértünk. De mindenki számára ez a dolog csak akkor volna hasznos, ha nem öncélú módon történik. Márpedig úgy történik. Ezért volna a munkaidőcsökkentéssel megvalósuló teljes foglalkoztatás egy beépített automatizmus az öncélú tőkeakkumulációs automatizmus megfékezésére. Mert hiába szorítana ki még több munkaerőt a társadalmi termelésből a tőke, ha a másik oldalon, a munkaidő csökkentésével a növekvő bérek a megspórolt profitot vinnék el.

A társadalom ilyen módon a munkaidő csökkenés révén részesülne a műszaki fejlődés eredményeiből.

Teóriákat, ideológiai válaszokat hiányoltál. Ez az!

Jean Sol Partre 2016.06.01. 15:44:13

@aL_Ex: "Erre alapozva jelentem ki azt is, hogy a "demokratikus" ellenzéknek érdeke fűződik az antiszemitizmus, a nácizmus és a rasszizmus szításához (cukkolásához) is."

Ebben lehet igazság, illetve ez már régóta tetten is érhető, az elrettentés módszere volt és mára abszolut kontraproduktív.

aL_Ex 2016.06.01. 15:45:31

@nemcset elek:

Nem érdemes ezzel a balfax vezértrollal törődni. Levegőnek kell nézni! Majd csak megunja... Vedd észre, hogy ugyanazokat a kommenteket írja meg hússzor!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 15:46:49

@aL_Ex: Tévecc ha asziszed h +unom. :-)) Az nem troll aki +unnya.

aL_Ex 2016.06.01. 15:48:10

@nemcset elek:

Az ideológiai válasz nem felesleges körítés. Korrekt ideológiai választ is lehet adni a világot érdeklő kérdésekre, nemcsak demagóg válaszokat. Te a demagógiát bírálod, és abban igazad is van.

aL_Ex 2016.06.01. 15:49:16

@Jean Sol Partre:

Örülök, hogy ebben is egyetértünk. Egyre közelebb van a véleményünk egymáshoz. Nincs itt probléma egy szál sem.

Jean Sol Partre 2016.06.01. 15:49:42

@aL_Ex: így van, ezeken kellene alaposan elgondolkodni

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 15:54:39

@aL_Ex: Hogy, hogy? A libarálfasizmus kifejezés maga - amellett hogy hülyeség - tiszta demagógia.

nemcset elek 2016.06.01. 16:00:49

@Jean Sol Partre:
nem tudom hallottál-e a zeitgeist mozgalomról. jómagam nem vagyok hívőjük, vagy ilyesmi... ( tudomásom szerint a család mint olyan létezését nem igazán támogatják, család nélkül meg nem lehet érték teremtő társadalmat fenntartani )
viszont, igen gyakorlatias aaa.... oké, nevezzük ideológiának :D szóval az ideológiájuk.
van is pár igen jó filmjük, jutubén, goglé videón meg lehet lesni őket asszem.

amiért ezt felhoztam, az az, hogy ahogy említetted az "akinek nem lesz jó, azzal mit csináljunk", a második filmjük igen jó, áttekintő magyarázatot ad az ember agresszív, és egyéb antiszociális viselkedésével kapcsolatban. ( és annak megoldásával kapcsolatban is )
a végrehajtási utasítást nem igazán értem. az mi az? :D
ha ez a "hogyan valósítsuk meg" útiterv akar lenni, háááát... kell néhány értelmes szociológus, néhány közgazdász, akinek több van a fejében néhány hülye tankönyvnél, meg néhány bölcsész is asszem :D
abban a tekintetben talán belátom egy ideológia szükségességét, hogy jelenleg nem áll rendelkezésünkre az a nem korrupt embertömeg, amelyből egy nem korrupt társadalmat építhetnénk. szal kellene valami ideológia, hogy "márpedig ti korrupt, ostoba, alul képzett, indoktrinált barom rabszógák, eztet fogjátok csinyányi, teccik nemteccik >.<"
szomorú, de ahogy én látom, az "utópisztikus" társadalom megszervezéséhez kellene egy diktatórikus átmenet, amin belül az új társadalom kitermelhető. persze, ha lenne hatalmunk csak az oktatási rendszert, azon belül is az általános iskolai rendszert nekünk tetsző módon átalakítani, két generáció alatt az átmenet elkerülhetetlen volna mindenféle diktatúra nélkül. viszont a jelen rendszer (sem) nem fogja hagyni hogy a rabszolga gyárakhoz bárki is hozzá nyúljon.

Afrika steht an der Elbe 2016.06.01. 16:34:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Elég röhejes, ahogy orrba-szájba náciztok/komcsiztok boldog-boldogtalant, majd megsértődtök egy libsizéstől. De hát ti libsik ilyen gyökerek vagytok, mint köztudott.

aL_Ex 2016.06.01. 16:41:16

@nemcset elek:

"... ahogy én látom, az "utópisztikus" társadalom megszervezéséhez kellene egy diktatórikus átmenet, amin belül az új társadalom kitermelhető."

Ha jól belegondolsz, a globális kapitalista világkormány éppen az lesz, amit a francia utópista szocialisták megálmodtak, csak az ő falanszterükkel ellentétben ez a termelőeszközök magántulajdonának talaján álló, a tőketulajdonosok érdekeit totálisan megvalósító liberálfasiszta rendszer lesz.

Nem is lehet kérdés, hogy a globális kapitalista világállamba való átmenet kellően diktatórikus lesz.

Ennek a globális kapitalista falanszternek a "vívmánya" lesz az alapjövedelemnek átnevezett munkanélküli segély is, ami konzerválja és törvényesíti a munka világából való kirekesztettséget. Az összege valami emberspecifikus kalóriaminimumra se biztos, hogy elegendő lesz, de a kannás borra azért futni fogja belőle. Hadd legyen meg a "tittytainment" élménye a plebsznek!

Jean Sol Partre 2016.06.01. 16:47:20

@nemcset elek: szóval összeül néhány értelmes szociológus, közgazdász, bölcsész, és kitalálják, hogy mit is jelent az, hogy
"az ember természetes jogainak, és emberi, vagy szabadság jogainak védelme,
az ember biztonságának védelme ( jogbiztonság, közbiztonság, és létbiztonság )"
és miként is lehetne ezt a világban megvalósítani. Ha kész, akkor megalkották a mit is? Ok, ne nevezzük sehogy, de valamit megalkottak, mondjuk egy társadalmi-gazdasági modellt. A "végrehajtási utasítás" ahhoz kell, hogy a meglévő társadalmi-gazdasági rendszerből valahogy átalakuljunk az újba, ehhez azért kell valami terv. Ki mit csináljon, hogyan, hogy megtörténjen.

Az "akinek nem lesz jó, azzal mit csináljunk" nem valami bebörtönzési elképzelés, inkább arra gondolok, hogyan győzzük meg őket, hogy végeredményben nekik is jó lesz :)

"viszont a jelen rendszer (sem) nem fogja hagyni hogy a rabszolga gyárakhoz bárki is hozzá nyúljon."
Ez több, mint valószínű, sajnos.

pulsarito 2016.06.01. 16:49:30

@Jean Sol Partre:
Asszem én nem üvöltöztem senkivel és nem sértegettem senkit.
Amúgy nehéz érdemben beszélni bármiről is, ha a másik fél "ex cathedra" kijelenti, hogy amit én állítok az ostobaság, hülyeség.
Nehéz úgy érdemben beszélni akkor, amikor a másik fél egy összetett szót alkotó tagjainak külön-külön jelentésén lovagolva tudatosan vagy sem,de nem akarja megérteni a lényeget, és csak azt hajtogatja, hogy ezen szavakat összerakva értelmes, jelentéssel, és tartalommal bíró szó, kifejezés nem alkotható.
És le is ragad ezen az elemi szinten.
Persze, hogy leragad egyébként hiszen már kijelentette, hogy ez hülyeség, márpedig ebből az alapállásból már nem lehet arc vesztés nélkül kihátrálni.

Egyébként abban amit írtál van igazság.

Jean Sol Partre 2016.06.01. 16:52:49

@pulsarito: valóban nem üvöltöztél és nem sértegettél, trollokkal pedig szerintem nem érdemes kezdeni.

pulsarito 2016.06.01. 17:06:56

@Jean Sol Partre:
még egy dolog amire nem reagáltam. a nagytőke - a neoliberális gazdaságpolitika fő haszonélvezői - maga alá gyűrte a politikát és a médiát.
Ennélfogva, nem elképzelhetetlen, hogy létezik amúgy erre a pestisre megoldás, de ugye hol és hogyan lehetne publikálni, vitázni róla? Mert ha bárki előáll valamivel ami veszélyeztetné a hegemóniájukat, akkor azt minden eszközzel ellehetetlenítenék úgy szakmailag, mint emberileg.
Érdemi vitát nem lehetne róla folytatni, mert jönnek a leostobázók!

aL_Ex 2016.06.01. 17:17:23

@Jean Sol Partre:

Nekem erről is van ideológiai alapon megfogalmazott véleményem: a demokratikus szocializmus gondolata. Talán legjobban itt fejtettem ki:
demokratikus-szocializmus.blog.hu/2015/11/04/a_demokratikus_szocializmus_utopiaja
Az egész elmélet a népszuverenitás helyreállításán és egy új társadalmi konszenzus létrehozásán alapul, de egyben ötvözi a valódi demokrácia eszméjét is. Szó sincs benne semmiféle eszmék másokra kényszerítéséről, mert minden konszenzusos alapon történik.

Olyasmiről sincs benne szó, hogy akinek nem tetszik, azzal mit csináljunk. Viszont arról igenis szó van benne, hogy a demokratikus többségi akaratnak igenis joga van döntésekre. Az alkotmányos többségnek pedig joga van akár szocialista rendszerváltást is végrehajtania - alkotmányos úton. Ellenben senkinek nincsen joga valamilyen kisebbség nevében ellenforradalmat végrehajtani. Csak az alkotmányozó többségnek van joga bármilyen irányú rendszerváltásra.

"viszont a jelen rendszer (sem) nem fogja hagyni hogy a rabszolga gyárakhoz bárki is hozzá nyúljon." (nemecset elek)
"Ez több, mint valószínű, sajnos." (Te)
Az új társadalmi konszenzusnak ez azonban nem volna része. Ez "belátásos" alapon valósulna meg.

Érdemes elolvasni, van benne min elgondolkodni.

aL_Ex 2016.06.01. 17:20:11

@pulsarito:

:)
Jó volna persze tudni, milyen nicken szóltál hozzá.

aL_Ex 2016.06.01. 18:41:59

Tulajdonképpen a liberálfasiszta fasisztázóknak nem esik le a tantusz, hogyha 1956 megismétlődne, akkor a nép őket hajkurászná az utcán, mint annak idején az ávósokat. Nem gondolnak arra, hogy vannak még lámpavasak.

Szerintem vétkes könnyelműség...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.01. 21:08:43

@pulsarito: "ezen szavakat összerakva értelmes, jelentéssel, és tartalommal bíró szó, kifejezés nem alkotható. "
Aha. Az egészségesbetegség is értelmes, igaz?

@aL_Ex: " fasisztázóknak nem esik le a tantusz," Tényleg gyenge elméjű vagy, sorra rúgod az öngólokat. Ki is fasisztázik? Mi is a poszt címe? Te valamit szedsz értelem ellen, vagy valami genetikai bravúr vagy? Természetes módon ritkán ilyen hülye valaki.

aL_Ex 2016.06.01. 22:17:09

De hiszen a teutonordikus parasztnak az egyik trollos nickje is "náci". Saját magát nevezi így. Aztán még megkérdezi, hogy ki fasisztázik. Igaza van! Hisz ő nem liberálfasiszta, hanem liberális náci! A pszichopata állatja!

És még van pofája engem nevezni gyengeelméjűnek! Dehát a hülye parasztja nem veszi észre magát. Mindegy, csinálja csak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.02. 08:04:59

@aL_Ex: Mi van öcsi? Elgurult a gyógyszered? Az a nick egy magát nácinak nevező barom kifigurázására készült. posztokat te írsz holmi fasizmusról, te fasiztázol. Látom nagyon beletaláltam, mert idegrohamot kaptál. No látod ez hizlalja az igaz trollokat. És most már remek avatarom is van hozzá! :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.02. 08:28:45

@aL_Ex: Hehehe... " egyik trollos nickje is "náci" - aha. Szóval, annyira, de annyira nem érdekel téged hogy mit csinálok, hogy nézegeted milyen nickjeim vannak még.
Simán ellentmondasz annak amit írtál! Mondd! Ilyen gyenge szellemei kapacitás birtokában minek tanítottak meg téged írni? felesleges volt. Ez a Kádár rendszer és a liberalizmus nagy bűne, hogy válogatás nélkül mindenkit megtanítanak írni-olvasni. :-))
Hehehe... ezen most lovagolhacc, h ez nácizmus.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.02. 10:34:31

Unatkozom, itt a netes tápláléklánc csúcsán... :-))

aL_Ex 2016.06.02. 18:09:48

Na, a másik pszichopata is visszadugta a képét.
De tudod mit? Neked is ajánlok egy avatar-képet. Ne csúfoskodj már itt egy fekete pacnival!
bitsocialmedia.com/wp-content/uploads/2013/07/Internet-Troll.jpg
Csak a haveroddal össze ne vesszetek rajta!

Legalább ezzel emeld a blogvita színvonalát!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.02. 19:21:39

@belekotty: Ne tegyél fel álnaív hülye kérdéseket! Persze hogy BTT.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.02. 19:23:18

@aL_Ex: Nem rossz, de az enyém jobban tetszik. Majd +láttyuk mitszó hozzá a bele!

Jean Sol Partre 2016.06.03. 10:43:44

@pulsarito: szerintem ennyire nem erős a lobbi, ha létezne a bölcsek köve, tudnánk róla. Előbb utóbb valaki meg is alkotja, vagy majd lesz nagy káosz aztán kialakul magától.

Jean Sol Partre 2016.06.03. 10:46:05

@aL_Ex: az alapelveket értem, de nagyon általános az egész. Engem a gyakorlati megvalósítása érdekelne. És főleg a gazdasági kérdések. Különös tekintettel a globalizációra, ami miatt nem elég egy országban megváltoztatni a dolgokat, hanem globális változásra lenne szükség.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.03. 11:03:23

@Jean Sol Partre: És azon próbálj változtatni a világban, amikor az USA, az EU, Kína, Oroszország és az OPEC érdekei külön-külön mások. Aztán hogy ezen nem tud senki változtatni, akkor legegyszerűbb valami népszerű szlogent a buta tömegek szájába adni. Pl hogy a liberalizmus a hibás. Sőt a liberálfasizmus. :-))
Aztán ezzel elvannak, hogy ez mondogatják mint egy zsoltárt.

Boldogok a lelki szegények....

aL_Ex 2016.06.03. 11:19:46

@Jean Sol Partre:

Szerintem pulsaritonak igaza van a felvetésében. A médiabefolyás nagyon komoly dolog, a tőke pedig felvásárolja az egész médiát. Ezt kár is tagadni, a magyar belpolitikában ez nagyon jól látszik. Az agymosást a média végzi, ezt nem kéne bagatellizálni!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.03. 13:17:41

@aL_Ex: jaja... a média csinálja az agymosást, aminek hatására ilyen szavak találódnak ki mint liberálfasizmus. Különböző kifejezéseket adjunk az emberek szájába, csináljunk belőle szitok szót - lásd liberalizmus - fogalma sem lesz hogy annak köze nincs a neoliberlizmushoz, a fasizmus egyébként is káros eszme, majd jól összekombinálják önszorgalommal. A Habony művek meg elégedetten dörzsöli a markát mert lelkesek gyártják az ingyen propagandát.

aL_Ex 2016.06.03. 13:40:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ha az agyad helyén nem szivacs volna, akkor talán értenéd is a szavaimat. Szivacsagyúakkal viszont nincs miről kommunikálnom.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.03. 14:09:50

@aL_Ex: Nekem legalább van szivacs az agyam helyén ami képes magába szívni valamit, neked csak beton, mert még mindig nem vagy hajlandó ettől a hülyeségedtől mint liberálfasizmus eltávolodni.
Újabb és újabb filozófiákat találsz ki a hülyeséged védelmére.
Van itt már média, meg tőke aki felvásárolja, meg a mocsok USA, stb, stb.

Még mindig ilyen vad ökörségek virítanak ebben a posztban.

"A cinikus vélemény úgy foglalható össze, hogy a jövő realitása a neoliberális globális kapitalizmus, ez ellen nincs mit tenni, ez a szükséges rossznak tekinthető, kénytelenek vagyunk elfogadni. Vagyis gyakorlatilag a liberálfasizmus kialakulását tekinti ez a vélemény szükséges rossznak – anélkül azonban, hogy elismerné ennek a jövőnek a szükségszerűen fasiszta jellegét"

A neoliberális globális kapitalizmus miért is fasiszta? Felfogtad már a fasizmusnak mint szónak a jelentését?

idegen-szavak.hu/fasizmus
"fasizmus
Szélsőséges tekintélyuralmi, nemzeti értékeket előtérbe helyező politikai nézet."

A globális kapitalizmus mióta helyezi előtérbe a nemzeti értékeket? Ez olyan mint a vegetáriánus disznópörkölt?
Ja, persze, ennyi felesleges leütés után qrva ciki lenne beismerned, mennyi ökörséget hordtál össze.
+értem és élvezem hogy forclizhatlak. Mindig csak bemásolom mi is az liberalizmus, fasizmus, neoliberalizmus, mire te kínodban tovább hordasz össze hetet-havat. :-))
De nem lennék troll, ha nem ezt csinálnám. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.03. 15:23:43

Én is majd alkotok új szavakat. A nacionalistainternacionalizmus. Kb annyi az értelmi mint a liberálfasizmusnak. Hiszen a neoliberalizmus - amivel kevered a liberalizmust - internacionalista, a fasizmus meg nacionalista.

aL_Ex 2016.06.03. 15:30:08

Valaki tényleg megmagyarázhatná ennek a "teuronordikus paraszt" szellemi csökevénynek, ennek a szánalmas figurának - lehetőleg olyasvalaki, aki értelmes liberális, és a paraszt hallgat is a véleményére - hogy az eltérő véleménnyel nem "osztályharcot" kell vívni, nem lebunkózni (agyonlőni, likvidálni) kell, hanem érvekkel kell vitatkozni. Az állítólagos érvei pedig nem nőnek fel a témához.

A bunkó paraszt tényleg megrekedt a Lenin-legények és az ávósok színvonalán, ahogyan valaki nagyon találóan megjegyezte. Ideje lenne, ha jelét adná, hogy a cikkemben rejlő gondolat el is jutott az agyába, és ott nemcsak szivacs van.

Különben nekem mindegy, csak sajnálom ezt a szerencsétlent.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.03. 17:45:42

Valaki elmagyarázhatná ennek a beképzelt hülyének, ha ír egy cikket hogy 2+2=5, akkor bármilyen gondolatokat is ír mellé, attól az még faszság marad.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.03. 17:47:26

Ha szerinte a multinacionalizmus nacionalista, és nem hajlandó belátni hogy ez ordító baromság, akkor sajnos pszichiáter kell neki.

aL_Ex 2016.06.03. 17:51:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Figyelj, te szerencsétlen! Színvonalas egy riposzt volt ez! Az én cikkem talán arról szól, hogy 2+2=5? Valami jobb párhuzamot találj ki, mert ezzel csak azt bizonyítod, hogy az öregkori szenilitás már beköszöntött nálad! papa! Kicsit duráld neki magad!

aL_Ex 2016.06.03. 18:02:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Te ökör! Neked nem elég konzervatív és nem elég tekintélyelvű a USA neokonzervativizmusa?
Neked nem elég nacionalista az hogy az Egyesült Államok világhatalomra tör?

Nem gondolod, hogy azoknak is megvannak a saját jó felfogott érdekeik, akik a Wikipédiát szerkesztik? Hol van az előírva, hogy az lehet fasizmus, ami megfelel a Wikipédia szabványainak? A hatalom attól még lehet nacionalista, hogy a multikultit támogatja. Te egy vonalas (begyepesedett fejű) Wikipédia szabványkövető liberális vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.03. 19:56:57

@aL_Ex: Látom kevered a multikultit, a multinacionalizmust, a neoliberalizmust. Alapvető műveltségi hiányaid vannak. A fasizmust definicióját meg persze vitatod, merthogy wikipédia. Ebből is üvölt hogy mennyire műveletlen vagy. Szerintem érettségid sincs, mert nem mehettél át történelemből.
Vannak ám itt kidolgozott történelmi tételek. Tudod, amit nem tanultál meg.
Annyira élvezem, hogy mennyire lejáratod magad! :-))

erettsegi.com/tetelek/tortenelem/fasizmus/
"Fasizmus
A fasizmus szó ókori eredetű, mely Benito Mussolini olaszországi mozgalmát jelenti. Vesszőnyalábot jelentett középen dárdával. Ebből a szóból származik a XX.sz-i fasizmus szó. A fenyítő hatalom, és az összefogás erejének a jelképe volt. Létrejöttének oka az általános gazdasági eredetű, társadalmilag (is) jelenlevő elégedetlenség.
Ideológiai alapja az eltúlzott nacionalizmus, a sovinizmus (idegengyűlölet), az etatizmus (az állam túlzott befolyásának és beavatkozó szerepének a kiemelése)."

alex-penzvilag.blog.hu/2016/05/31/vita_a_liberalfasizmusrol

"Fasizmus: A valsagokat reakcios modon es eszkozokkel, a szelsősegesen reakcios erők vezetesevel
megoldani akaro szelsőjobboldali politikai mozgalom es uralmi rendszer. Az I. VH utan keletkezett.
Az elnevezest előszor Benito Mussolini, az olasz fasizmus vezere hasznalta. Tarsadalmi bazisat
elsősorban a kispolgarsag alkotta. Az első orszag: Olaszorszag, a legszelsősegesebb: Nemetorszag
(nemzetiszocializmus, nacizmus).
Ideológiái:
o szelsőseges irracionalizmus es nacionalizmus, tekintelyelvűseg
o liberalizmus- es kommunizmus-ellenesseg
o gatlastalan szocialis demagogia, reszben fajgyűlolet
Totalitárius állam: Az egyen es a tarsadalom felett a politika, a part es az allam altal megvalositott
teljesen monopolisztikus hatalom all. A fasiszta es kommunista diktaturak jellemzője.
Korporatív állam: A korporaciokon alapulo politikai rendszert korporativizmusnak nevezik.
Elsőkent a fasiszta Olo-ban, majd mas szelsőjobboldali diktaturakban is kiepitettek."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.03. 20:02:12

@aL_Ex: Igen a cikked pont a 2+2=5 ökörségét jellemzi. Hibás az alapoktól. :-))

belekotty 2016.06.05. 17:22:32

@aL_Ex: " Neked nem elég konzervatív és nem elég tekintélyelvű a USA neokonzervativizmusa?"
Aha. Most már konzervatív. Nem liberális. Neokonzervatív, nem neoliberális. Nacionalista multikulti. Aha. Érdekes hogy már teljesen más fogalmakra építkezel, mint amikor kezdeted a posztot.

"Te egy vonalas (begyepesedett fejű) Wikipédia szabványkövető liberális vagy. " - Szabály követő liberális. Világos.

Te tényleg komplett hülye vagy. Azért nyolc általánossal - mert nyilvánvaló hogy érettségid nincs - ahogy szoktuk mondani, kifestőkönyveket színezz, az való neked, nem a blog írás!

aL_Ex 2016.06.05. 17:24:48

@belekotty:

Ne is zavarjon téged, hogy a neoliberalizmus és neokonzervativizmus gyakorlatilag egy és ugyanaz!

belekotty 2016.06.05. 17:26:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mit nem értesz? A liberálfasiszta liberális ellenes és multinacionális nacionalista, stb. Elmebeteg a csávó. De főképp elképesztően műveletlen. Szerintem sem evickélt el egy éretsségiig.

Fasizmus
"o szelsőseges irracionalizmus es nacionalizmus, tekintelyelvűseg
o liberalizmus- es kommunizmus-ellenesseg"

belekotty 2016.06.05. 17:29:08

@aL_Ex: Persze, tudom. Ezzel kezdődik a wikipédia. :-)) Mi van? Most már hirtelen hiteles lett a wikipédia? :-))
Te ott ülsz a gép előtt és várod mikor jövünk?

belekotty 2016.06.05. 17:33:30

@aL_Ex: "a neoliberalizmus és neokonzervativizmus gyakorlatilag egy és ugyanaz"
Pontosan ez mutatja, hogy semmi köze a neoliberalizmusnak a liberalizmushoz. :-))
Ahhoz a liberalizmushoz, amihez te egy gondolatilag idegen másik szót akartál ragasztani, de csak egy óriási sületlenség lett belőle.

aL_Ex 2016.06.05. 18:11:35

@belekotty:

Idióta! Hát én szavazok a neoliberálisokra, vagy ti? Ti sztároljátok őket! Nélkületek nem kerülhetnének hatalomra.
Szerintem ez öngól volt...

aL_Ex 2016.06.05. 19:00:19

"belekotty 0 bejegyzést írt és 9843 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."
Önálló gondolat egy szál se, de a nagy semmit annál kitartóbban ismételgeti. Hiába, ilyen egy igazi troll!
Mennyit fizetnek érte?
Hol kell jelentkezni? Egy kis + kereset nekem is jól jönne...

belekotty 2016.06.05. 19:17:46

@aL_Ex: Eddig liberlásizoztál. Most már neoliberális. :-)) Látom a újabb szavakba szeretsz bele.
Minek írnék blogot? Ilyen faszságokat nem írogatok mint te. Nekem nincs kisebbségi komplexusom, hogy kényszeresen írogassak gondolatnak hitt zagyvasásokat kompenzálásul.

belekotty 2016.06.05. 19:20:20

@aL_Ex: Én ifnromatikusként eléggé jól keresek. Éppen várom egy órás futás végét. Gondoltam pöckölgetlek egy kicsit unalmamban. :-)) A vezértroll gondolom a neutron fluxusokat ellenőrizgeti, most nem ér rá.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.06. 07:01:35

@aL_Ex: "Önálló gondolat egy szál se, de a nagy semmit annál kitartóbban ismételgeti."
Te azt hiszed, hogy attól mert blogot írsz, van önálló gondolatod? :-))
Írtál két blogot. Abból az egyik a kutyát sem érdekli, a másikban a kommentek 90 százalékát mi generáltuk.
A konok liberálisozás meg gondolat neked? :-))

@belekotty: Jó az avatarod! :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.06. 07:03:41

@aL_Ex: A kevesebb mint 3 hónapos nickedről nem is beszélve. Belekottyé meg lassan nyócéves leszön.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.06. 07:05:15

@aL_Ex: "Hát én szavazok a neoliberálisokra, vagy ti? " - Milyen neoliberálisokra szavazunk? Ezt te honnan vetted? Különben melyik a neoliberális párt?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.06. 08:57:03

@belekotty: A neutron fluxusok szerencsére állandók. Most. Csernobilban nem volt az.
süti beállítások módosítása