És ha a liberális demokrácia, illetve a liberális jogállam valójában neoliberális, akkor ez nem azt jelenti, hogy illiberális? Mely szót itt abban az értelemben használom, hogy NEM liberális. Igyekszem nagyon tömören, de annál logikusabban fogalmazni. Teszem ezt pedig azért, mert az előző – kiemelt – blogbejegyzésem terjedelmét bírálatok értek. Bár megjegyzem, ez a posztom sem lehetne ilyen tömör, ha az előzményeket nem olyan részletesen fejtem ki.

Ez a blogbejegyzésem sok mindenre alkalmas. Például alkalmas arra, hogy

• kettészakadt hazánkban pontot tegyen a táborelvű árokásás végére;
• igazságot tegyünk a „sorosozás” és a „háttérhatalmazás” kérdésében, és ezáltal véget vessünk annak, hogy mindkét oldal gyűlöletkeltő kampányolás céljára használja ezeket a fogalmakat;
• megvitassuk, hogyan lehet kilábalni a napjainkra kialakult közéleti válságból, és hogyan lehet a jövő zálogát, egy új társadalmi konszenzust létrehozni;
• felvessük a gondolatot, hogyan lehet a hatalmat az öncélú hatalomgyakorlásra törekvő pártok és politikai irányzatok kezéből kivenni, és a szuverén nép kezébe adni, amely végre a közjó és a közérdek szolgálatába állíthatja a politikát, és végül
• a valódi demokrácia létrehozásának lehetőségeit is tárgyaljuk a felvetéseim kapcsán.

Mindezekkel pedig az a célunk, hogy a globális kapitalizmus neoliberális háttérhatalmának totális diktatúrájával – amit egyetlen szóval liberálfasizmusnak nevezhetünk – szemben felvegyük a harcot. Van-e lehetőség egy ilyen antifasiszta egységfront létrehozásában? Hajlandók-e a liberális világnézetű emberek egy ilyen antifasiszta egységfrontban részt vállalni?

Mielőtt ezek tárgyalására rátérnék, fel szeretném hívni az olvasó figyelmet azokra a trollokra, akiknek a kommentjeit érdemes egyszerűen ignorálni. Én ezt teszem, nem veszek róluk tudomást. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ezekkel az adatokkal jelentkeznek be a blogvitába, de arra számítani lehet. hogy mindenképpen jelen lesznek.

„Kurt úrfi teutonordikus vezértroll” & “belekotty”

Kérdésfelvetés

Az alcímben megfogalmazott kérdést másképp is fel lehet tenni… Ha a liberális demokrácia, illetve a liberális jogállam valójában neoliberális, ez nem azt jelenti, hogy igenis létezik a liberális demokráciában egy háttérhatalom, amely neoliberális? Minek következtében a liberális demokrácia valójában neoliberális diktatúrát valósít meg! Azaz a liberális demokrácia léte válik kétségessé.

Ennél egyszerűbben és logikusabban nem is lehet bizonyítani, hogy a háttérhatalom nem a fantázia szüleménye, és nem puszta összeesküvés-elmélet, hiszen a jóhiszemű választópolgárok minden akarata ellenére válik a liberális demokrácia neoliberális diktatúrává. Az összeesküvés-elméletek felé terelni azoknak áll érdekében, akik el akarják leplezni a társadalom elől, hogy a pénzhatalom neoliberális diktatúrájáról van szó. Nevezhetjük ezt akár lobbizásnak, akár háttérhatalomnak, mindenképpen arról van szó, hogy a politikai elitnek valahogyan vissza kell fizetnie a választási kampány finanszírozására adott pénzeket. Ez a korrupció melegágya. Amikor tehát a pénzügyi háttérhatalomról van szó, akkor valójában a korrupcióról beszélünk. Vitatja-e valaki, hogy a jelenkori polgári demokráciákban intézményesített korrupció valósul meg? És ez nemcsak hazánkban van így hanem a „nyugatos típusú demokrácia” példának tekintett országaiban is. (Magyarország ettől csak abban különbözik, hogy a kormányzatban eluralkodtak a nyílt maffia-módszerek.)  Ennek következtében válik a liberálisnak nevezett demokrácia politikai értelemben vett produktuma neoliberális jellegűvé. Mindenki érzi ezt a bőrén, csak legfeljebb nem tudja szavakkal leírni, hogy a (neo)liberális demokrácia – most már nyugodtan nevezhetjük így – nem a nép, hanem a nagytőke érdekeit képviseli.

Mindezek a kérdések a liberálfasizmusról szóló vita (itt és itt) kapcsán fogalmazódtak meg bennem, mert hála istennek nemcsak pszichopata trollok látogatták a blogomat, hanem értelmes liberális gondolkodók is, akikkel sok részletkérdésben közeledett az álláspontunk egymáshoz.

A logikai gondolatmenet

A vita során van, amiben nézetazonosságra jutottunk, és van, amiben továbbra is eltérnek a vélemények. A logikai gondolatmenetemet tömören a következőképpen lehet összefoglalni:

• a liberalizmus és a neoliberalizmus nem azonos fogalmak, az előbbi egy filozófiai irányzat és egyben világnézet, az utóbbi pedig egy gazdaságpolitikai irányzat;
• mivel a neoliberalizmus a maga valóságában létező politikai irányzat, nem jogos filozófiai szinten elhatárolódni tőle, és a felelősséget elhárítani;
• arra nem kaptunk (ezidáig) magyarázatot, hogy a liberális világnézetű választópolgár miért szavaz neoliberális politikusokra, hiszen ha a két nézet nem azonos, akkor a neoliberális politikai elit sem feltétlenül liberális;
• erre az egyik lehetséges magyarázat, hogy az átlagember a saját liberalizmusát lényegében nem is tudja, vagy nem is akarja megfogalmazni, elfogadja annak, amilyen gondolati paneleket a politikai elit (és a média) számára felkínál;
• ez lényegében megfelel annak az állításomnak, hogy a neoliberális politikai elit valójában csak kamuflázsnak használja a liberális eszmét, és ezzel manipulálja a közvéleményt;
• a szabadelvűség azt jelenti, hogy mindent szabad, ami más hasonló jogát nem sérti, ezen nem vitatkozik senki;
• arról eddig nem esett szó a blogvitában, hogy a szabadságjogok között létezik-e hierarchia;
• a baloldali liberálisok névleg elismerik a munkához való jogot, de azt mondják, mire megyünk vele, ha a gyakorlatban nem tudjuk érvényesíteni;
• nem elégszem meg azzal, hogy a munkához való jog csak fikció, azt a gyakorlatban meg is kell valósítani, ez lehetséges is a munkaidőcsökkentés révén – ez a kérdés választóvíz abban a tekintetben, hogy érdemben létezik-e emberjogi liberalizmus (más néven baloldali liberális), vagy az is csak egy kamu;
• hogy érdemben létezik-e emberjogi liberalizmus, azt a liberálisoknak kell bizonyítaniuk;
• kategorikusan kijelentem, aki a munkához való jog gyakorlati megvalósítását elutasítja, sem emberjogi liberális, se baloldali nem lehet, de még a liberális alapelveknek is ellentmond;
• a munkához való jog gyakorlatban való megvalósításának elutasítása azt jelenti, hogy a vállalkozáshoz való jognak implicit módon része a kizsákmányoláshoz való jog is – ez pedig alapvetően ellentétes a liberalizmus alapelveivel;
• mindenképpen a liberalizmus alapelveinek mond ellen, hogy a kevesek (a tőketulajdonosok) vállalkozáshoz való joga ütközik sokak (a munkavállalók) munkához való jogával, és a jogoknak ebben az ellentétében egyoldalúan a tőketulajdonosok akarata érvényesül;
• ezt az ellentmondást csak egymás rovására lehet feloldani, ami csak az állam beavatkozásával valósítható meg;
• mivel a neoliberalizmus a kevesek jogát érvényesíti a sokaság érdekeivel szemben, ezért nem lehet kérdéses, hogy szélsőségesen jobboldali nézet;
• ha az állam ebben a konfliktusban a tőketulajdonosok neoliberális érdekei mellett elfogult, mert a politikai elit pénzzel megvásárolható, akkor ezt a konfliktust feloldani egyedül csak a népszuverenitás képes;
• a konfliktus megoldásának a módja pedig az, ha az egyén és az állam viszonyát újra szabályozzuk, és egy új társadalmi konszenzuson alapuló új társadalmai szerződést (alkotmányt) hozunk létre, amely újra fogalmazza az egyén és az állam viszonyát, melynek során a felmerült vitás kérdésekben konkrétan meghatározza az állam feladatát. Ez eleve feltételezi a népszuverenitás helyreállítását.

A megoldásai lehetőségek tárgyalásába – elsősorban terjedelmi okokból – itt most nem kívánok belemenni. De egyébként is csak akkor lesz értelme ezt tenni, ha a blogvitában ezen a ponton túljutunk. Örömmel venném, ha más is megírná önálló blogbejegyzésben a témáról a véleményét!